Cégünk története

Az egész Réka esküvőjén kezdődött. Ugyanis mi, a legjobb barátnői, képtelenek voltunk kitalálni, mivel járuljunk hozzá élete legfontosabb napjához. Valami olyat szerettünk volna, amit senki mástól nem kap, de nem feltétlenül drága, inkább személyes ajándék.

Akkor jutott eszünkbe, hogy csinálunk egy kis filmet róla és Péterről, a vőlegényéről. Az akció elindult, a képeket Réka édesanyja segítségével szereztük meg, úgyhogy az egész teljes titokban zajlott. Bár az elején sokat ügyetlenkedtünk, némi informatikus segítséggel és nagy lelkesedéssel a klip remek lett. Mondanunk sem kell, akkora sikert meglepetés még nem okozott, mint a mienk, azon a lagzin.

Hírünk persze körbement, egyre több barát és ismerős kért meg, hogy csináljunk neki is egy ilyen ajándékot. Az ötlet egyszerűsége és látványossága mindenkit megfogott, jöttek a szülinapi, évfordulós "megrendelések". De mégis, csak egy évvel később jutott eszünkbe, hogy hivatalossá tegyük a magunk számára is, hogy ez egy vállalkozás. Ingyen nem is győztük volna a sok szívességet!

Ekkor született meg a Képklip.hu, ami azóta is lelkesen és sikeresen dübörög. Nekünk pedig mind a mai napig ugyanannyi örömet okoz egy-egy kisfilm elkészítése, mint az elején, legyen az egy születésnapi ajándék, meghívó vagy akár egy üzlet bemutatása.

Mert nincs szebb annál, amikor egy (digitális) fényképkupac hirtelen kezd összeállni egy zenés, mozgó alkotássá, a végeredmény sikerét pedig pontosan ismerjük, hiszen a saját szemünkkel láttuk nem egyszer! Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, munkánk talán nem is munka, mert annyi örömet szerzünk vele.

Osztozzon Ön is ebben az örömben, lepje meg szeretteit! Próbálja ki a Képklippet, bármilyen alkalomra!

ajanlatk

ceges

evford

eskv

csaladi_1

Kapcsolat

phone +36 30 9939 789
mail Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
at www.kepklip.hu
smiley kérje ajánlatunkat »

Rólunk írták

test "Már nem előszőr rendelek a Képkliptől, ennél személyre szólóbb ajándékot még nem találtam. Nagy fotós a családunk, rengeteg képünk van, mindenki nagyon szívesen látja magát viszont. A hatás pedig soha nem marad el. Köszi."

Lászlóné Réti Orsolya

Partnereink

allyo

© Copyright 2013 KépKlip Kft.| Website and Internet Marketing by Exquison Marketing Vancouver